Egy nagyon öreg fazon ült velem szemben
egy sötét vonatkabinban kémlelt engem meredten,
s azt mondta: “na mostan figyelj jól,
ha szimbolikus módon értesülnél a tudatalattidról.

Valaki behúzta a vészféket,
ezért itt vesztegelünk már vagy hét éve.
És addig nem mehetünk tovább,
amíg ki nem deríted te az okát.
Most pedig hagyj aludni - intett -
Húsz év múlva találkozunk itt bent”
És így lett hogy:

Magamat egy folyosón találtam, ami
Úgy lett kitalálva, hogy ne találjak ki.
Minden ablak párás, belehelt,
akárhova néztem minden üvegen
a tükörképem szerepelt.

Valaki megragadta a vállam:
“Lám-lám, mindenki rád vár”
És láttam, egy kalauz nyugtalan járkál:
“Majd én világítok rád, na! - mondta -
Itt a lámpám!”

És szétrebbent a vonatkabin függöny,
Elvakít a fény, mindenki tapsol, mindenki füttyöng:
“Oh, hát meghalok, egy ilyen kicsit gyerekben
ennyi tehetség elfér egyem meg!”
És éreztem, hogy szeretnek, és szerettem, hogy nevetnek
De egészen elrekedtek, hirtelen megöregedtek,
Ettől beszartam és kiutat kerestem!

“Hiába menekekülsz, így a kalauz,
Ha már egyszer elkezdted, innen sose szabadulsz!
Hát nem érted, amit keresel, nem létezik az a plusz,
na, ezt szívd fel, látod, megy ez neked, alakulsz!

Magamat egy folyosón találtam, ami
Úgy lett kitalálva, hogy ne találjak ki.
Minden ablak párás, belehelt,
akárhova néztem minden üvegen
a tükörképem szerepelt.

“Majd én súgom, mit mondj, hididi-badada, prr,
látod, mindenki szeret, mindenki nevet, hihihi-hahaha- hu!
Milyen elveid vannak neked, már hogy lennének?!
Neked csak lámpaláz kell, mint egy molylepkének!”

Próbáltam futni, de a lábam nem vitt,
Kerestem tollat, cetlit.
Tudtam, hogy el van rejtve egy mondat,
amit csak én tudok leírni, de nem tudom hol van!

“Már mindent megírtak, térj észhez!
Csak mondom, mi benned kész régen,
Te húztad be a vészféket, nélkülem kész, véged!”

Kergetem azt, aminek neve van, de senki még nem mondta ki,
hátha odacsempészte a fülke plafonjába az a valaki,
az öregember, aki nem volt sehol, de ez volt írva a székeken:
“Ma utoljára még lehet, váltani másik bérletet, másik életet!”

És erre ébredek. Na, és erre ébredek.

Magamat egy folyosón találtam, ami
Úgy lett kitalálva, hogy ne találjak ki.
Minden ablak párás, belehelt,
akárhova néztem minden üvegen
a tükörképem szerepelt.